Belga Nagydíj - Szombat2015.08.22. 21:01, Aliz
Elég balul sikerült Kimi számára a mai időmérő. Csak a 14. helyről indulhat a holnapi futamon. A Q2-ben valami probléma adódott az autóval, ezért le kellett állítania autóját a pályán, mikor még mért köre sem volt ... Sajnálatos, biztosan előrébb tudott volna végezni! Mind ezek mellet megrovásban részesült - idén második alkalommal - egy veszélyes manővere miatt a harmadik edzésen. Meghoztam szokás szerint a nyilatkozatát és képeket a mai napról.
KIMI RÄIKKÖNEN: (14. hely)
„Valamennyi Mercedes-motoros autó előttünk van, és elég erősnek tűnnek ezen a pályán. De a mi autónk vezethetősége egészen jó volt ezen a hétvégén. Jó volt a végsebességünk is, és bízom benne, hogy a versenytempónk fordulatot hoz majd vasárnap. Az autó vezethetősége egész jó volt ezen a hétvégén. Sajnos a technikai hiba a legrosszabbkor jött. Sokkal jobb helyen is végezhettem volna. Tegnap kipróbáltunk pár dolgot, és szerintem jól változtattunk mára. Tudjuk, hogy még minden téren javítanunk kell. A rajthelyezésem nehézzé teszi a versenyt, de remélem, hogy a körülmények majd a kezünkre játszanak. Fontos, hogy túljussunk az első kanyaron, de nem lesz könnyű. Mindent megpróbálunk.”
Belga Nagydíj - Csütörtök2015.08.20. 20:17, Aliz
Végre elérkeztünk a Belga Nagydíj hétvégéjéhez, és a mai napon, a sajtóeseményekkel megkezdődött a 2016-os második fele. Mint említettem Kimi részt vett a mai sajtótájékoztatón és hoztam is a nyilatkozatát, mellé pedig még kettő darab cikket. Természetesen friss képek is vannak Kimiről, melyeket, mint mindig, a Facebook oldal albumjában tekinthettek meg!
# Räikkönen: Sok boldog nap vár még ránk!
A csapat jó irányba tart, a csapattárssal remekül kijönnek, így aztán Kimi Räikkönen úgy érzi, szép jövő vár rá a Ferrarinál. A finn azonban szerződéshosszabbítása után sem változtat eddigi szemléletmódján.
# Taktika, logika vagy kényszer? Jó döntés-e Räikkönen megtartása?
A Ferrari korábbi versenyzője, Mika Salo szerint bölcsen döntött a Scuderia, hogy megtartotta Kimi Räikkönent.
# Räikkönen: Esetleg ha teletömnék Bernie zsebét pénzzel…
Finn Nagydíj a Forma–1-ben? Kimi Räikkönen nem hisz a mesékben – és nagyon is reálisan látja a helyzetet…
|